Február 2. felében...

2006. febr. 17. Képzeljétek, rájöttem, hogy a számítógép egerével is lehet telefonálni. Anya majdnem feldőlt a kacagástól, amikor észrevette, hogy az egérrel telcsizek, buzgón magyarázok az ismerősöknek, és közben figyelem a monitort, hátha megjelenik rajta valaki a dumapartnerek közül. Ja, és nézzétek, mit művelt velem anya! Persze, tudom, hogy a hajam nagyon a szemembe lógott már, na de ekkorát azért mégsem kellett volna kivágnia belőle.





2006. febr. 21. Hű, micsoda szép idő volt ma!!!! Ennek örömére sétáltunk egy jó nagyot. Ilyen jókedvű voltam, hogy végre tavaszias idő van, nagyokat rikoltottam, kacagva rohangáltam. Bárcsak tavasz lenne végre!





2006. febr. 23. Mostanában egyre gyakrabban megyünk gyalog sétálni, és hát néha bizony el-elfáradok... Vagy talán nem is vagyok olyan nagyon fáradt, csak kényelmes. Mindenesetre apát mindig sikerül meggyőznöm, hogy cipeljen már egy kicsit. Aztán ilyen büszkén és némi kárörömmel pillantok anyára, hogy úgyis elértem, mit akartam.





Itt épp hazaértünk a vásárláshoz, apa persze a lépcsőkön is felcipelt (ha egyszer sikerült felvetetenem magam, semmiképp nem engedem magam letenni). Persze, hogy elégedett vagyok! És talán egy kicsit nagyképű is (anya szerint).





2006. febr. 24. A reggeli tejecske után anya kilépett a konyhába, hogy mossa ki a cumisüvegemet és készítse elő a reggelimet. Feltűnt neki, hogy gyanús csend van a szobában, és benézett, hadd lássa, mit művelek. Nos, ez a látvány fogdta. Nem, nem találtátok ki! Nem csokival mázoltam össze magam! Anya szájkontűrjével sminkeltem ki magam ilyen szépre. Szentül meg voltam győződve, hogy nagyon szép vagyok. Anya röhögve terelt a tükör elé, én meg büszkén pillantottam önmagamra. De a tükörképemtől annyira megdöbbentem, hogy szó nélkül eloldalogtam és kértem anyát, hogy mossa le a pofimat.





A délelőtti séta sajnos elmaradt, mert közben ismét pocsék idő lett... Helyette anyával átmentünk mamiékhoz, mert nem igazán vagyok egy otthonülő típus. Ott aztán megkaprintottam egy fényképezőt, és nagy kattogtatásba kezdtem. Amúgy nemcsak fotómasinával fényképezek mostanában, hanem bármivel, ami a kezembe kerül, és némileg hasonlít a formája a fényképezőgéphez.





2005. febr. 25. Ma alig akartam elengedni apát munkába. A nyakába csimpaszkodtam, és jól megölelgettem, megszorongattam. Na meg elhalmoztam puszikkal. A szó szoros értelmében majdnem megfojtottam apát a szeretetemmel.