Találkozás Annával

2006. febr.16. Hazalátogatott Ercsiből Anna barátosném, akivel elég ritkán találkozom, de elég jól ismerjük egymást, mivel anyáék gyakran chatelnek, mi pedig kíváncsian méregetjük egymást a webkamerákon keresztül. Itt épp meglátogattuk őket, persze én nyomban rávetettem magamAnna játékaira (az enyéimet már naaaagyon unom). Kiszúrtam magamnak ezt a zenélő házikót, Anna pedig kiszemelte anya táskáját.



Annának megtetszett anya hápis kulcstartója, no de a zenélő házacskával is szeretett volna játszani. Felajánlotta nekem a kulcstartót, hátha odaadom neki a házikót. Na persze, engem már régóta nem izgat ez a kulcstartó, szóval a cserebere szóba sem jöhet.



Anna rájött, hogy a cserébe nem megyek bele, így hát közelebb jött, és megmutatta, hogy még miket tud ez a zenélő kütyü. Szóval alaposan meggyömködtük a házikót.



Egy ideig jól eljátszodtunk együtt, dobáltuk a formákat a vödörbe, ráraktuk a korongokat a rúdra, főztünk a kis műanyag edényekben, etettük a babákat, aztán hirtelen mindketten ugyanazzal a játékkal akartunk szórakozni. Bár itt minden játék az Annáé, nem engedtem, hogy kivegye őket a kezemből, és fennen hangoztattam, hogy "Ez az Edináé!" Anya pedig szégyenkezett, hogy milyen makacs és irigy vagyok.



Anna végül megelégelte, hogy nem adom oda a játékait, és elkezdett sírni. Na jó (gondoltam magamban), nem bánom, hadd játsszon ő is a lázmérővel. Elengedtem a lázmérőt, de azért néhány pillantig farkasszemet néztünk Annával.

Szeretem az ilyen kiruccanásokat, olyan jó felfedezni mások játékait! Annyira bele tudok merülni a játékba, hogy nem akarok hazamenni, hiába fúj takarodót anya.